Szamurájok kódexe

A szamurájok 7 fő erénye

1. BÁTORSÁG

2. OKOSSÁG

3. TISZTESSÉG

4. HŰSÉG

5. ÜGYESSÉG

6. ÖNURALOM

7. ÖNZETLENSÉG

A szamuráj szó eredeti jelentése „oltalmazó, szolgáló”,aki bátran védte és hűen szolgálta azt a közösséget, ahová tartozott. A szamurájok olyan nemesi családok voltak, ahol férfiak és nők is szamurájokká válhattak, a gyerekkoruktól kapott folyamatos fizikai, szellemi és művészeti képzés során.

Filozófiájuk (zen) szerint örömmel, lelki nyugalommal és harmóniával végezték dolgukat, félelem, harag és nyugtalanság nélkül. Nem állítottak felesleges korlátokat, gátakat magukban hagyták, hogy a mélyen lévő „Igazi Önvalójuk” energiája szabadon áramoljon és energiát adjon. Nem rágódtak a múlton és nem aggódtak a jövőn, hanem a „most” iránt voltak elkötelezve, akarattal és határozottsággal váltak a legjobb harcosokká.

Szabályaikat, erkölcsi, filozófiai, gyakorlati feladataikat az úgynevezett Szamuráj-Kódex (Bushido) foglalta össze, melyhez minden igazi szamuráj tartotta magát. Ebben hét fő erényt neveznek meg, mely alapján a szamurájok állandóan fejlesztették lelki, szellemi és fizikai létüket. Olyan harcosokká váltak, akik pozitív szemlélettel, kellő önbizalommal, a célkitűzésüket folyamatosan szem előtt tartva cselekedtek és élték mindennapjaikat.

1. BÁTORSÁG

Félelemmentesen, harci szellemtől eltelve küzdeni

2. OKOSSÁG

Intelligencia, tudományos képzettség, értelmes gondolkodás, éleslátás.

3. TISZTESSÉG

Őszinteség, becsületesség, feddhetetlenség, udvariasság, család, idősek tisztelete, tisztelet megadása és elvárása.

4. ÜGYESSÉG

Folyamatos fizikai-technikai képzés, szellemi frissesség.

5. HŰSÉG

Lojalitás, kitartás jóban rosszban a család, a társak, a közösség mellett.

6. ÖNURALOM

Állandó fegyelmezettség, a fájdalom, fáradtság elrejtése, mentális és fizikai fegyelem. A gondolkodás egyszerűsége, a szellem feszessége és önmaga irányítása.

7. Önzetlenség

Együttérzés, többiekkel törődés, jóindulat, a művészetek, a szépség értékelése. A harcosoknak gyöngéd oldaluk is van, a művészet pedig ajtó az élet megbecsülése és megértése felé.

Hírek
Hírdetés

Chatbox
  • Dudla János Attila
    Dudla János Attila  7 hónapja

    Boldog Karácsonyt mindenkinek!

  • Diego Ramirez
    Diego Ramirez  1 éve

    Sziasztok,rengeteg kétdésem lenne a Yashahime epizódokról,,és ha valakinek lenne kedve válaszolhatna.Persze fikázó idétlenek kíméljenek!!
    Az első kérdésem az lenne hogy az utolsó részben sesshomaru miért támadja meg Zérót mivel addig kordában tartotta Rin sorsa feletti rendelkezésével.???Vagy csak simán a lányai védelme miatt lendült harcba??Azért nem tartom valószinűnek mert ha Zéró-tól megvédte lányait akkor Nem hagyta volna ott egyedül őket csatában Kirinmaru-val,a leg erősebb Nagyúrral.

  • James Wagner
    James Wagner  1 éve

    Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek! biglaugh

  • Bence Kovács
    Bence Kovács  1 éve

    Boldog Karácsonyt James Wagner-nek és azoknak akik a honlapot üzemeltetik/nézik:)

  • James Wagner
    James Wagner  1 éve

    Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek! smile

  • Vonatkó Gergő
    Vonatkó Gergő  1 éve

    Jóestét Mindenkinek
    Köszönöm szépen ezt az oldalt
    A gyermekkorom Animéje
    Remélem az új Inuyasha is fogja hozni azt amiért szeretem a középkori Japánt!
    9 rész után vagyok és rengeteg kérdésem lenne amire szerintem az a válasz hogy "nézzük tovább a történetet"
    Kíváncsi vagyok az előttünk álló történetre ami rohadtul izgalmas és felettébb vicces!

  • James Wagner
    James Wagner  1 éve

    Sziasztok! A weboldalra is felkerült a Hanyō no Yashahime hetedik része! Jó szórakozást kívánunk hozzá!

  • James Wagner
    James Wagner  1 éve

    Sziasztok! Nagy örömömre szolgál olvasni ezeket a sorokat! Nagyon köszönjük a dicséretet, és a bíztatást! Igyekszünk számotokra a legjobbat nyújtani! Yashahime hatodik részét is feltöltöttük a weboldalunkra, így már itt is elérhetitek! Jó szórakozást mindenkinek!

  • Bence Kovács
    Bence Kovács  1 éve

    Márk, egyetértek veled mindenben!:) Én a Yashahime-nek nagyon örülök, már az elején úgy éreztem mintha az Inuyasha-t nézném, sok minden megmaradt benne pl a zene nagyon hasonló maradt szerencsére, a karakterek viselkedése illetve az új karakterek is tökéletesen felvették szüleik viselkedését stbstb nagyon örültem neki, mert sokszor amikor egy régi anime vagy filmből kijön egy modernebb verzió én azt szoktam látni hogy elrontják az egészet és a közelébe sem ér a frissen kijött anime/film a régihez képest, azonban a Yashahime tökéletesen megtartotta a régi Inuyasha szintjét mind grafikailag mind zeneileg mind a történetettel, nagyon örülök neki és ennek az oldalnak is hogy mindent megtalálunk itt és nem kell keresgélnünk össze-vissza!:)

  • Mark Petrovics
    Mark Petrovics  1 éve

    Nagyon koszi a faradozast es az igenyes munkat, szamomra is inuyasha nagyon szep emlekeket oriz bennem es nagyon szivesen nezem barmikor. Mar alig varom hogy belevessen magam Yashahimebe smile. Okykor az inuyashaban eleg volt egy 2 perces jelenet hogy egy eletre bele ivodjon az emlekeimbe mert annyira elvan talalva a zene a hangulat a táj háttér es a cselekmeny mondanivaloja hogy sokszor libaboros voltam tole. Fantasztikus sorozat fantasztikus emlekek smile megegyszer halas koszononet hogy ujra elvezhetjuk a folytatast smile


Zenék

Share

×
OST

Share

×
Szavazás
Poll: Hogy tetszik neked az új InuYasha folytatás, a Yashahime?
Partnereink

Saját bannerünk és Facebook

Iywsmini Iymromini

Partnereink

  Animeaddictsmini Animeseriesmini  Atwmini

Keresés